szöveg nélkül

Eleven parányok

Microphobia

Nikki Schuster német rendezőnő rövidfilmjét, a Microphobiát a hazai közönség a 2012-es Anilogue Fesztiválon láthatta, ahol a versenyprogramban szerepelt.

(tovább…)

Reklámok

A lélek hosszú, sötét teadélutánja

Zbrodnia i kara (Crime and Punishment)

Dosztojevszkij egyik legnépszerűbb regénye, a Bűn és bűnhődés első, de talán második pillantásra is megfilmesíthetetlennek látszik. Ennek ellenére nem kevesebb mint harminchat földolgozás született belőle (az első még 1909-ben), nem számítva az olyan … mint a Werckmeister Harmóniák. Az adaptációk mindegyikében közös, hogy a történetet igen lazán követik, és … Ebbe a trendbe illeszkedik Piotr Dumała lengyel alkotó 2000-es filmje is.

(tovább…)

Harcra fel!

Maker vs Marker

Január utolsó hétvégéjére egy egész estés filmet terveztem, ez azonban időhiány miatt holnapra csúszik. Helyette íme a brit alkotó, Jonny Lawrence másfél perces kisfilmje, amely a Street Fighter-sorozat előtt tiszteleg, de – amint azt maga az alkotó is leírja – a Dragon Ball Z és a Mátrix hatását is fölfedezhetjük rajta, sőt…

(tovább…)

Utazás az éjszaka mélyére

Madame Tutli-Putli

Az animáció egyik legnagyszerűbb vonása, hogy az alkotó szándékaitól és ötletességétől függően számos más technikával keverhető, különleges, olykor egészen szokatlan hatásokat hozva létre. YouTube-os csavargásaim során találtam rá erre a bizarr és meghökkentően ijesztő rövidfilmre az ONF (a Kanadai Nemzeti Filmintézet) csatornáján, amelyen számos más érdekesség (többek közt a blogon már szerepeltetett Mindscape is) található. A Madame Tutli-Putli első látásra megfejthetetlenül furcsának tűnik, mind az animációt, mind a történetet tekintve – de egy próbát azért tehetünk.

(tovább…)

Jégvarázs

Inspirace (Inspiration)

Karel Zeman neve ismerősen csenghet a hazai közönség számára: Ördögi találmány c. filmje a hatvanas-hetvenes években nálunk is nagy népszerűségnek örvendett. Alkotásainak klasszikus rézmetszeteket imitáló vizuális stílusa olyan művészeket ihletett meg, mint Terry Gilliam vagy Tim Burton. Ezúttal egy képi világát tekintve kevésbé tipikus, ám nem kevésbé varázslatos rövidfilmjéről lesz szó. Az Inspirace (‘Ihlet’) igazi különlegesség, amely nem csupán a stoptrükk határait tágítja ki, de betekintést nyújt magának az alkotásnak a folyamatába is – mindezt mesei keretbe ágyazva.

(tovább…)

Ismeretlen tájakon

Mindscape/Le Paysagiste (1976)

A Kanadai Nemzeti Filmintézet (NFB/ONF) igen nagylelkűen bánik a filmkedvelő közönséggel: hivatalos honlapjukon, valamint videomegosztó csatornáikon valósággal tobzódhatunk a különlegességekben. Ezúttal Jacques Drouin quebeci animátor-rendező egy korai, díjnyertes alkotását veszem szemügyre.

(tovább…)

Erre varrjál gombot

The Maker

A Zealous Creative több érdekes rövidfilmmel örvendeztette már meg közönségét, a The Maker (kb. ‘A készítő’), ez a költőien groteszk stoptrükk-animáció azonban toronymagasan kiemelkedik közülük. A film főhőse egy különös figura (nyúl? baba?), aki egy bizonyos határidőre el akar készíteni egy saját magához hasonló figurát. Anélkül, hogy a film csattanóját elárulnám: számára ez a mű a legfontosabb, amit életében valaha létrehozott. De vajon elég-e az akarata és a kreativitása arra, hogy életre keltse? (tovább…)

Az élet közepe

Erick Oh

A kortárs animációt – az anyag hihetetlen bősége mellett – részben azért is olyan nagyon nehéz áttekinteni, mivel a legtöbb mű csak igen korlátozott számú néző számára hozzáférhető. Hacsak nem kifejezetten világhírű alkotásról van szó, a fesztiválok vetítésein kívül nem könnyű rájuk bukkanni, legalábbis törvényesen és jó minőségben. Éppen ezért nagy öröm, hogy egyre több fiatal alkotó, illetve stúdió dönt úgy, hogy műveit a nagyközönséggel is megosztja az Interneten.

Az Amerikában élő dél-koreai származású festőművész és animátor, Erick Oh fiatal kora ellenére már számos szakmailag elismert filmet készített, nemzetközi fesztiválokon szerepelt, csillió kisebb-nagyobb díjjal büszkélkedhet, 2010-től pedig a Pixar animátorcsapatának is a tagja. Rövidfilmjei szöveg nélküli műalkotások, amelyek sikerrel sűrítik bele néhány percbe az emberi lét középponti kérdéseit. Oh mintha mindig a végső mozgatóerőt keresné: filmjeinek többsége egy kiemelt jelkép köré épül, mint mag köré a gyümölcshús – és éppen olyan szervesen (és ízletesen) is.

(tovább…)