Dél-Korea

Az élet közepe

Erick Oh

A kortárs animációt – az anyag hihetetlen bősége mellett – részben azért is olyan nagyon nehéz áttekinteni, mivel a legtöbb mű csak igen korlátozott számú néző számára hozzáférhető. Hacsak nem kifejezetten világhírű alkotásról van szó, a fesztiválok vetítésein kívül nem könnyű rájuk bukkanni, legalábbis törvényesen és jó minőségben. Éppen ezért nagy öröm, hogy egyre több fiatal alkotó, illetve stúdió dönt úgy, hogy műveit a nagyközönséggel is megosztja az Interneten.

Az Amerikában élő dél-koreai származású festőművész és animátor, Erick Oh fiatal kora ellenére már számos szakmailag elismert filmet készített, nemzetközi fesztiválokon szerepelt, csillió kisebb-nagyobb díjjal büszkélkedhet, 2010-től pedig a Pixar animátorcsapatának is a tagja. Rövidfilmjei szöveg nélküli műalkotások, amelyek sikerrel sűrítik bele néhány percbe az emberi lét középponti kérdéseit. Oh mintha mindig a végső mozgatóerőt keresné: filmjeinek többsége egy kiemelt jelkép köré épül, mint mag köré a gyümölcshús – és éppen olyan szervesen (és ízletesen) is.

(tovább…)