Csirkejáték

Meatless Days

E heti rövidfilmünk (részben) magyar alkotás, ami itt a blogon premiernek számít. A Domestic Infelicity nevű formáció mögött egy hazai, ám Nagy-Britanniában végzett alkotópáros, Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor áll, akik már jó ideje külföldön dolgoznak, többek közt angol és francia művészekkel koprodukcióban. Szokatlan, elsőre talán ijesztően enigmatikus filmjeik hangulata többnyire a lappangó nyugtalanság, szorongás és az ehhez társuló fekete humor keverékeként jellemezhető – és nem jelent kivételt ezalól 2013-as rövidfilmjük, a Meatless Days (‘húsmentes napok’) sem.

A film láthatólag nem más, mint “egy nagy vegán bankrablás szomorú története” – foglalják össze a lényeget az alkotók, és mi tagadás, nehéz lenne nekik ellentmondani. A finoman szólva meghökkentő mű mindössze három perc, ez azonban valós időben játszódik: egy autós üldözést láthatunk, vagy inkább hallhatunk. Az autóban három balul járt bűnöző veszekszik egymással: a járgányt vezető Paul marakodik a mellette ülő, cigarettázó Sophie-val arról, hogy a hátsó ülésen heverő, sebesült és feltehetően félájult Theo már egy órája nem képes másról beszélni, mint csirkékről. A dialógustöredékekből összeálló háttértörténet szerint akciójuk azért fulladt kudarcba, mert átmenetileg megpróbálkoztak a vegetarianizmussal – Paul brokkoli- és répadiétájának közvetlen következményeként Theót meglőtték, helyzetük pedig reménytelen.

A kellően bizarr témafölvetéshez illően a kivitelezés is szokatlan. A film egészét az autó hátsó részében kuporgó Theo szemén keresztül látjuk, aki többnyire kibámul az ablakon, néha pedig, jobbára véletlenül, egy-egy pillantást vet saját vérző lábára vagy a kezében szorongatott pisztolyra. Társai, illetve az őket üldöző rendőrök jelenlétére csak szavaikból és a környezeti zajokból következtethetünk. A rendkívül szűkre vett perspektíva éppen a vizuális médium egyik sajátosságát korlátozza: ti. azt a képességét, hogy a nézővel láttassa az eseményeket. Nem csupán azért maradunk ki a cselekményből, mivel a szereplő, akinek a szemén át a világot érzékeljük, nem képes mozogni, hanem azért is, mert nem kíván a világnak a része lenni: húst akar enni, és ebbéli vágyában megteremt magának egy saját, illuzórikus világot, amelyben óriási csirkék rohangálnak a kiégett fák és megfeketedett gyárkémények között, egyfajta alternatív narratívát hozva létre. Ez lehet akár megduplázott eszképizmus is: a néző olyasvalakit szemlél, aki a menekülni akar a fikciós univerzumból, éppúgy, ahogyan mi a magunk univerzumából. De értelmezhetjük ezt a megbízhatatlan narrátor sajátos megvalósulásának is: mivel a film alapvetően vizuális médium, az a tény, hogy Theo bizonyos dolgokat csupán hall, ez utóbbiak fizikai létét kérdőjelezi meg – mi van, ha nem az a valós, amit hallunk, hanem amit látunk? Szem és fül igazságának ez a fajta szembeállítása olyan feszültséget kelt, ami akkor is nyomot hagy a nézőben, ha nem tudatosul benne.

Az alkotók pedig láthatóan arra törekedtek, hogy, legalábbis elsőre, ne tudatosuljon. A médiumot érintő kérdésfölvetések egyértelműen háttérbe szorulnak a film vad ötletessége és meredek humora mellett. A Meatless Days benyomásaim szerint elsősorban meghökkenteni és szórakoztatni akar: “Sticky, bloody, trippy and meaty!” – szól a kísérőszöveg, amely mintha valamiféle bizarr promóció lenne. Alighanem az is: ha izgalmakra vágysz, ne is menj tovább, itt aztán van vér és akció dögivel. Az atmoszféra megteremtésében óriási szerepe van a jellegzetes, kissé túlvilági, főleg a vörös és a szürke árnyalataival dolgozó színvilágnak, amelybe üdítő kivételként menetelnek-szálldosnak bele a fehér, barna, aranyszínű csirkék. A figurák éles körvonalai és háromdimenziósságuk ellenére egyértelmű síkszerűsége (figyeljük meg a tyúkok tollazatának kialakítását) sajátos, idegen összhatást kelt – nem gyakran láthatunk ilyet filmen, és végig kissé kényelmetlen érzésünk lehet tőle. A csodálatos hangkeverés a brit hangtechnikus és zeneszerző, Stefan Anthony Smith munkája, és nagyban hozzájárul az üldözés, lihegés, menekülés illúziójához, ahhoz az álomszerű érzéshez, hogy futnunk kellene, de mozdulni sem tudunk, hiszen ellőtték a lábunkat, és be vagyunk zárva egy zötyögő fémkasztniba – egyetlen kiutunk tehát az ábrándozás, és természetesen a csirkék. Rohanó, veszélyes film a Meatless Days – ám kétségtelenül élvezetes.

Reklámok

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s