Aki maga alá zuhan, és mellé esik

Skhizein

Jérémy Clapin neve a tavalyi Anilogue-ról már ismerős lehet a magyar közönségnek: Palmipédarium c. rövidfilmje nem csupán az említett fesztivál közönségdíját nyerte el, de nemzetközi jelöléseket is kapott. Clapin 2008-as, szintén számos díjjal jutalmazott alkotása, a Skhizein egy olyan férfiról szól, akit különös baleset ér, radikálisan megváltoztatva az életét.

A Skhizein egyfelől sajátos esettanulmány egy túlélni akaró emberről, másfelől ügyesen megszerkesztett, groteszk humorú allegória a másságról. (A címadó görög szó jelentése “hasítani” vagy “szétválasztani”.) Főhősünk, akit meteortalálat ér, egyik pillanatról a másikra kénytelen rádöbbenni, hogy szó szerint kizökkent saját addigi helyéről, pontosan 91 centiméterrel. Környezete ráadásul nem csupán nem hajlandó tudomást venni helyzetéről, de kifejezetten ellenségesen bánik a beilleszkedni képtelen áldozattal. A már-már kafkai alaphelyzetből aztán Clapin feszes tempóban, apró jelenetek során át bontja ki a sajátos, egyszerre tragikus és nevetséges történetet. “Nem voltam mindig itt… azelőtt normális voltam” – szól a film nyitómondata (miközben a pszichológus üres rekamiéját látjuk), amely a maga egyszerűségében jól érzékelteti az eleméből kikerült egyén kétségbeesését, tehetetlenségét. Balesetéből kifolyólag hősünk arra kényszerül, hogy jószerével minden percét annak szentelje, hogy visszaszerezze a hatalmat az élete fölött egy olyan világban, amely egyáltalán nem alkalmazkodik hozzá. Ennek érdekében egyre szigorúbb önfegyelmezést kell bevezetnie, de hiába – végül csak egy megoldás marad: hogy átadja magát a káosznak.

A Skhizein nem támaszkodik klisékre, sőt, mintha élvezné, hogy fölforgathatja a néző elvárásait, és bizonytalanságban tarthatja, mi történt, és mi fog történni. A film folyamán végig kétségeink lehetnek a főszereplő szavahihetőségét illetően: az biztos, hogy valami furcsa dolog esett meg vele, de hogy mi, homályban marad. A film lezárása sem egyértelmű. Hősünk megtalálta a békéjét, de vajon milyen béke ez, távol minden élettől, saját magába bezárva? Pokol vagy nirvána? Van-e jövője ennek az univerzumnak? A lebegtetettség óhatatlanul átragad a nézőre, és ezáltal belehelyezi a pórul járt balek helyzetébe, aki éppúgy képtelen eligazodni saját magán és a külvilágon, mint mi a film univerzumában. A nyugalmat hozó lezárás pedig éppen ezt a célzatosságot, a beilleszkedés értelmét kérdőjelezi meg – de fontos megjegyeznünk, hogy ez a kérdés kérdés marad, nem fordul át tagadásba.

Az animáció, hasonlóan Clapin többi művéhez, teljes egészében számítógéppel készült, kiaknázva a technika nyújtotta lehetőségeket. Clapin a 2004-es Une histoire vertébrale-ből ismert sajátos digitális eljárást fejleszti itt tovább, amely a két- és a háromdimenziós formakezelést ötvözi. Az emberi alakok egyszerű formákból (gömbökből, hengerekből) tevődnek össze, az arcok a rajzfilmekre jellemzően síkszerűek, a környezet tárgyai azonban szinte tapintható 3D-s modellek. (Talán nem túlzás ezt úgy értelmezni, mint az anyagi civilizációtól meghatározott és leuralt ember szimbólumát.) Az alkotó védjegyeként szolgáló monokróm színvilág jól érzékelteti az egysíkú, kissé talán túlságosan is “normális” (normatív) életet, amely a maga szigorú zártságában éppolyan könyörtelen, mint bármely természeti képződmény, és sem saját tagjait nem védi meg, sem a kívül kerülteket nem engedi be. Az éjszakai égbolt ragyogó fényei erős kontrasztot alkotnak a tompa, szürke nappal élettelenségével – nem véletlen, hogy főhősünk az előbbiben talál rá saját magára.

Izgalmas, sokrétű film a Skhizein, amelyet egyszer nem elég megnézni. Egyszerre éreztet és értet meg egy olyan lelkiállapotot, amely sokunk számára egyébként nem lenne hozzáférhető. Ami nem kis eredmény, ha művészeti alkotásról van szó.

Hogyan tudom megnézni?

Vimeón fönt van ingyen és bérmentve. Ugyanitt az alkotó másik nagyszerű rövidfilmje, a Palmipédarium is megtekinthető. (Az Une histoire vertébrale itt ugyan nem található meg, de némi kereséssel jó eséllyel arra is rábukkanhatunk.)

Reklámok

3 hozzászólás

      1. Igen, nyomasztó volt. Ez nekem nem csak hozzáférhetőbb, de ötletében is izgalmasabb, stílusban-hangulatban sokrétűbb, ugyanakkor tartalmas is. Meg a zenei aláfestés, a hangeffektek is nagyon eltaláltak, bevonóak.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s